STAR WARS Világa

Cassian Andor élőszereplős sorozat érkezik a Disney Streaming szolgáltatására

2018. november 09. - STAR WARS Világa

A Disney vezérigazgatója, Bob Iger tegnap este, a részvényesek negyedéves beszélgetését követően bejelentette, hogy újabb élőszereplős Star Wars sorozat érkezik.

diego-luna-cassian-andor-tall-a.jpg

Tavaly ugyan ezt a beszélgetést követően került bejelentésre az első élőszereplős Star Wars sorozat, A Mandalore-i, és Rian Johnson trilógiája is, szóval úgy tűnik, hogy minden évben érdemes lesz ilyen tájban figyelni a híreket. Mindenesetre, az idei bejelentés szerint a Cassian Andor show forgatásai jövőre kezdődnek majd meg, és a sorozat, A Mandalore-ihoz hasonlóan, a Disney új Streaming szolgáltatásán, a Disney+-on fog futni.

Egyelőre annyit tudunk, hogy a történet a Zsivány Egyes film eseményei előtt játszódik majd és a főszereplőt, Cassian Andort, természetesen ismét Diego Luna fogja alakítani. A sorozat kémkedésről, és titkos küldetésekről fog szólni, amelyeknek köszönhetően alaposabban is megismerhetjük majd a főhőst és a múltját.

Személy szerint úgy gondolom, hogy ez remekül hangzik. A TV-sorozatok egyértelműen mostanában élik a legszebb napjaikat, és rengeteg különböző szempontból túlnőttek már a hagyományos mozifilmeken. Kétségtelen, hogy a tévézés szempontjából az övék, illetve a streaming szolgáltatásoké a jövő, és úgy tűnik, hogy ezt a Disney is látja, hiszen a jelenlegi lépéseik alapján a Star Wars projektjeik "második, fázisának" a sorozatokat szánják. Amíg el nem érünk a (feltehetően a) húszas évek elején érkező Rian-trilógiáig, illetve a Benioff-Weiss filmekig, addig tökéletes megoldás lehet ilyesmivel áthidalni az üres éveket.

A bejelentéssel kapcsolatban hallottam már pozitív, és negatív véleményeket is egyaránt, bár azt fel nem foghatom, hogy a negativitás honnan jön... Ahogyan én látom, a Disney eddigi legkevésbé megosztó, és a hétköznapi rajongók által leginkább kedvelt filmje a Zsivány Egyes volt. Persze ez nem is véletlen, hiszen valóban egy remek film, (személy szerint az egyik kedvencem). Az évek alatt talán csak egyetlen jogos kritikát hallottam róla; azt, hogy túl sok benne az új szereplő, és nincs időnk eléggé megismerni őket. Nos, a frissen bejelentett sorozat még ezt a problémát is kiküszöbölheti, hiszen állítólag elég behatóan megismerhetjük majd belőle Cassiant. Hogy miért pont rá esett a választás, az elsőre kicsit véletlenszerűnek tűnhet, de ahogyan az imént kifejtettem erre rengeteg jó oka volt a Disneynek. Arról nem is beszélve, hogy Diego Luna egy remek sorozatszínész.

Aki pedig még mindig kételkedik, az gondoljon arra, hogy valószínűleg K-2SO is feltűnik majd a sorozatban, hiszen ő Cassian elengedhetetlen társa (sőt, tekintetbe véve a korszakot, amiben játszódni fog azt is megkockáztatnám, hogy akár az eredeti trilógia, a Lázadók sorozat, illetve néhány könyv, [mint például a Thrawn] karaktereivel is találkozhatunk majd benne). Továbbá, ha a Disney ennyire határozott a sorozatokkal kapcsolatban, jövőre ilyenkor talán bejelentik majd Maul, Qi'ra, vagy egy hasonlóan kedvelt, de kevésbé kiaknázott, illetve lezárt életúttal rendelkező Star Wars-történet szereplő saját showját.

Forrás: StarWars.com

A bejegyzés trackback címe:

https://starwarsvilaga.blog.hu/api/trackback/id/tr614362333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása