STAR WARS Világa

Skywalker felemelkedése: előzeteselemzés

2019. április 13. - STAR WARS Világa

A Chicagói Star Wars Celebrationön nemrég megtartották a kilencedik epizód panelbeszélgetését, amelyen levetítették a film első teaser előzetesét, szóval eljött az ideje, hogy képkockáról képkockára végigmenjünk rajta!

19.jpeg

Mindenekelőtt lássuk még egyszer az előzetest:

Azt hiszem, mindenki nevében kijelenthetem, hogy a teaser fantasztikusra sikerült. Rengeteg újdonság derül ki belőle, hangulatában pedig kifejezetten emlékeztet Az ébredő Erő első előzetesére, amit én talán még ennél is jobban kedveltem. Ha viszont alaposan megvizsgáljuk felfedezhetünk benne rengeteg olyan apróságot, ami nem csak a hetedik, hanem több másik, korábbi epizódra is emlékeztet egy kicsit, szóval kezdjünk is bele!

[Hangsúlyoznám, hogy mindez csak találgatás lesz, ráadásul itt-ott egészen elrugaszkodott. Igyekeztem minden eshetőséget megvizsgálni, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy meg is vagyok győződve mindegyik valóságalapjáról persze ahol kellett, ott ezt jeleztem is.]

1_6.jpg

A nyitókép Reyjel indít egy sivatagos bolygón. Régóta tudjuk már, hogy az egyik helyszín ilyen lesz, szóval nem is mennék bele sokkal alaposan a részletekbe. A jelenlegi tudásunk alapján ez egyaránt lehet a Jakku, a Tatuin, vagy akár a Jedha is, (hiszen a kánon szerint a Halálcsillag tüzelése után a bolygó nem pusztult el teljesen).

"Továbbadtuk minden tudásunkat. Immár ezer generáció él benned. De ez a te harcod."

A jelenet hátterében Mark Hamill, azaz Luke Skywalker, egy most először felhangzó monológot intéz Reyhez, ami jó eséllyel azt jelenti, hogy éppen Erő-szellemként beszél hozzá. A többes szám első személyből ítélve ráadásul talán nincs is egyedül. Nem lenne olyan példátlan, ha mondjuk mellette lenne Anakin, Obi-Wan, vagy valaki más, ahogyan Yoda szelleme is feltűnt Az utolsó Jedikben. Arról nem is beszélve, hogy a rajongók régóta várnak már egy amolyan Erő-szellem-találkozóra. J.J. is rengetegszer mondta már, hogy mindhárom korábbi trilógiát össze fogja kötni a Skywalker felemelkedésében, amire ez egy remek megoldás lehetne.

2_5_1.jpg

"Minden generációnak megvan a maga legendája..."

A fenti szöveg húsz évvel ezelőtt is feltűnt a Baljós árnyak első teaser előzetesében, így a megjelenítése ebben a trailerben ismét csak egy remek megoldás volt a korábbi trilógiák összekapcsolására.

2_6.jpg

Rey aktiválja Luke helyrehozott fénykardját, egy westernt idéző képkockán. Az övén még mindig ott lóg Han pisztolya, és a jelenet remekül szimbolizálja, hogy a karakterben már ott van Han, és Luke tanítása is.

3_3.jpg

A fenti képkockán egy új TIE-vadász látható, amit valószínűleg Kylo Ren vezet. A jármű emlékeztet Ren Silencerére az előző epizódból, ugyanakkor új, vörös pilótafülkével rendelkezik.

A jelenetben Rey az Erő segítségével átugorja a vadászt. A kilencedik epizód panelbeszélgetésén megerősítették, hogy a Skywalker felemelkedése és Az utolsó Jedik eseményei között huzamosabb idő fog eltelni, és, hogy ezalatt Rey bele fog olvasni az Ahch-Tóról megmentett Jedi-könyvekbe, illetve önmagában is rengeteget fog nőni az Erőben.

4_1.jpg

A fenti felvételt egyelőre nem igazán lehet hová tenni. A jármű kicsit emlékeztet egy A-szárnyúra, de nem hinném, hogy az lenne, a hegytetőn elterülő várost pedig valószínűleg most láthatjuk először.

5.jpg

Feltűnik Kylo Ren is, ráadásul sisak nélkül, aminek valószínűleg rengetegen nagyon örülnek. Már hónapok óta pletykáltak arról, hogy az új epizódban Renen ismét maszk lesz, de úgy látszik, hogy ez nem vonatkozik majd minden egyes jelenetre. Ezzel viszont fel is vezettem a következő képkockát:

6.jpg

Kylo Ren sisakja valóban össze lesz ragasztva ebben az epizódban, méghozzá valamiféle világító, vörös anyaggal. A sisak helyrehozása azt szimbolizálhatja, hogy Kylo most már véglegesen elkötelezte magát a sötét oldal, és a nagyapja hagyatéka mellett. Amit érdemes még kiemelni, hogy a munkát nem Ren végzi, hanem egy szőrös karú teremtmény. Az Első Rend általában nem igazán idegenpárti, szóval kíváncsi vagyok, hogy lesz-e ennek a karakternek bármi jelentősége, vagy magyarázata.

7.jpg

A fenti képkockán Finn és Poe láthatóak, valószínűleg ugyanazon a sivatagos bolygón, mint amin Rey harcolt a teaser elején. A Skywalker felemelkedése panelbeszélgetésén John Boyega (Finn színésze) kiemelte, hogy a karaktere most már teljesen elkötelezett lesz az Ellenállás mellett, és ezt az új öltözete is tükrözni fogja. Egyébként érdemes még kiemelni, hogy Finn kezében van Rey botja is, (vagy legalábbis egy nagyon hasonló darab).

8.jpg

A fenti képkockán BB-8 látható, és az új barátja, Dio.

9.jpg

Visszatér Billy Dee Williams is, méghozzá egy, a Solo: Egy Star Wars-történetben viselt jelmezéhez hasonlatos öltözetben. Lando ismét a Sólyom pilótafülkéjében ül, az oldalán Csuvival, ami láthatóan igen nagy megelégedéssel tölti el őt.

11_2.jpg

A fenti jelentben két jetpackes rohamosztagos repül keresztül egy robbanáson.

12_4.jpg

Itt pedig Poet, Finnt, és 3PO-t láthatjuk, valamiféle kalózhajóval száguldva. Jó látni, hogy a két barát ismét együtt kalandozik, arról nem is beszélve, hogy végre 3PO-nak is kijár egy kicsi az akcióból.

A fenti képkockán (sajnos borzasztóan elmosódva) egy A-szárnyú látható, amint épp lezuhan, a háttérben pedig egy csillagromboló foglal helyet. Egyesek arra következtetnek, hogy az ott valójában egy klónháborús venator, mivel az oldalán halványan látszik egy vörös csík. Hogy ez valóban így van-e azt nem tudom megmondani, de tény, hogy J.J. előszeretettel helyez el a filmjei hátterében hasonló "apróságokat," és ez ismét csak egy remek megoldás lenne a korábbi trilógiák felemlegetésére.

13.jpg

A fenti képkockán Han medálja látható, az Egy új reményből.

14.jpg

Itt pedig feltűnik az elhunyt Carrie Fisher Leiája, aki épp Reyjel ölelkezik. A karaktert a korábbi két epizódhoz forgatott, fel nem használt jelenetek segítségével fogják életre kelteni a filmben, és, ugyan a fenti néhány másodperc alapján még korai lenne ítélkezni, én azt hiszem, hogy ez határozottan remekül fog elsülni.

15.jpg

"Mindig veled leszünk," mondja Luke, valószínűleg továbbra is Reynek, saját maga, és az őelőtte élt Jedik nevében is.

16.jpg

A fenti jelenetben végre valahára együtt van a trió, amiből remélhetőleg sokat fogunk majd látni a filmben. Azonban most következik az igazi "csemege:"

17.jpg

"Senki sem tűnik el örökre," fejezi be a monológját Luke, ami egyszerre rengeteg dolgot jelenthet. Kezdjük azzal, amit az aktuális képkockán látunk: a távolban a Halálcsillag romjai magaslanak ki egy tengerből. Mivel az első Halálcsillag gyakorlatilag semmivé robbant, a második viszont csak darabjaira hullott szét, (a Battlefront II kampánya alapján) itt jó eséllyel az utóbbit látjuk. Ha pedig ez valóban a második Halálcsillag romja, akkor a hőseink valószínűleg az Endor hold egy ismeretlen tájékán vannak.

Egyébként Az ébredő Erőhöz J.J.-ék készítettek olyan látványterveket, amelyeken a hőseink a Halálcsillag romjai között úsztak, egészen pontosan az Uralkodó tróntermében, szóval úgy tűnik a rendező most visszanyúlt ezekhez a korábbi ötletekhez. Ha pedig Reyék valóban be is úsznának az állomás törmelékei közé, akkor az remekül passzolna a következő képkockánkhoz:

18.jpg

Az előzetesben ezen a ponton csak sötétséget látunk, miközben felhangzik egy ismerős kacaj, ám úgy gondoltam, hogy ez a kép jobban jellemzi majd az aktuális témánkat.

Ugyanis igen, Palpatine hivatalosan is vissza fog térni a kilencedik epizódban, (ez már nem vita tárgya, rengetegen megerősítették a Celebrationön), azonban, hogy milyen formában, azt még nem tudjuk. Ami engem illet, azt egyáltalán nem tartom valószínűnek, hogy Palpatine életben lenne, vagy, hogy klónozta volna magát, mint a legendákban, ugyanakkor lenne itt két egészen reálisnak tűnő magyarázat is:

Az egyik lehetőség, hogy Palpatine egy olyan robot formájában tér majd vissza, mint amilyet a Battlefront II kampányában is láthattunk, amit az Uralkodó arra az esetre tervezett, ha meghalna. Ezek a robotok lényegében az előre rögzített, bizalmas üzeneteit és utasításait közvetítették a Birodalom megmaradt parancsnokai számára. A másik lehetőség, amit személy szerint valószínűbbnek, és izgalmasabbnak is tartok hogy Reyék a Halálcsillag tróntermében akadnak majd rá a Sith nagyúr szellemére. Azt már tudjuk, hogy a haláluk után a Sithek nem válhatnak Erő-szellemekké, ugyanakkor a kánonban már többször is előfordult, hogy egy-egy meggyilkolt sötét Erőhasználó megszállta, és kísérteni kezdte a sírhelyét, vagy egy jellegzetes használati tárgyát a korábbi életéből, (mint például Momin a sisakját). Ezek a kísértetek lényegében helyhez kötött Erő-szellemekként funkcionálnak, és számomra könnyedén elképzelhetőnek tűnik, hogy egy olyan nagy erejű Sith, mint Palpatine véghez vitt valami hasonlót, különösen annak a fényében, hogy egész életében a halhatatlanságra törekedett.

Mindennek a tetejébe a kilencedik epizód panelbeszélgetésén J.J.-ék megerősítették, hogy a film fő-gonosza egy Kylo Rennél hatalmasabb személy lesz, és ki lenne erre megfelelőbb jelölt, mint az Uralkodó. Palpatine volt az eredeti, és az előzmény trilógia fő-gonosza is, szóval, ha J.J. valóban össze akarja hozni a teljes Skywalker-sagát a lezárásban, arra ennél tökéletesebb megoldást aligha lehetne elképzelni. Végezetül pedig kitérnék még arra, hogy ismét remekül illik ide Luke, "senki sem tűnik el örökre" mondata.

(Fun Fact: Palpatine nevetésének első felcsendülésekor más is azt hitte, hogy Snoke fog visszatérni? Persze ne értsetek félre; az Uralkodónak sokkal jobban örülök.)

19_1.jpeg

Lezárásként pedig beszéljünk még egy kicsit a címről. Vajon kire vonatkozik a Skywalker felemelkedése? Az már hivatalos, hogy nem Reyre, ugyanis J.J. megerősítette, hogy a filmjében hű marad majd Az utolsó Jedikben "megismert" szüleihez, tehát nem fog kiderülni róluk, hogy titokban Skywalkerek voltak. Az sem túl valószínű, hogy Ben Solóról lenne szó, hiszen, habár Skywalker vér folyik az ereiben, az ő neve Solo, és egyelőre úgy tűnik, hogy a filmben nagyobb eséllyel fog elbukni, mint felemelkedni.

A címet illetően számomra a következő magyarázat a legszimpatikusabb: Mi van, ha az utolsó Jedik, (Luke, és Rey) után, a Skywalker egy új Erőhasználó rendnek lesz a neve? Az új trilógiában nagyon úgy tűnik, hogy egyaránt leáldozott a Sithekenek, és a Jediknek is, de a Star Wars mégsem érhet úgy véget, hogy az Erőhasználó lovagok végleg eltűnnek a galaxisból. A film végén Rey alapíthatna egy új rendet, a Skywalkert (Luke és Anakin tiszteletére), amelyben végre egyesíthetné a sötét és a világos oldalt, illetve kijavíthatná a két korábbi rend hibáit, az új Skywalkerek pedig felemelkedhetnének, ahogyan azt annak idején a Jedik és a Sithek is tették.

Ti mit gondoltok az előzetesről? A válaszaitokat nyugodtan írjátok meg itt, vagy a facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://starwarsvilaga.blog.hu/api/trackback/id/tr2114762076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása