STAR WARS Világa

Kánon felzárkóztató: A klónok háborúja sorozat – Domino szakasz

2019. január 20. - STAR WARS Világa

Az alábbiakban a fontosabb eseményekről készített rövid összefoglalóm, és a személyes véleményem olvasható A klónok háborúja sorozat Domino szakasz című történetéről (3x01; 1x05; 3x02).

kf_domino.jpg

Mivel a legtöbben valószínűleg már láttátok A klónok háborúját, (vagy, ha nem, akkor is gyorsan be tudjátok pótolni néhány epizódját, hogy ne kelljen aggódnotok a spoilerek miatt) a történet (kánon szempontjából) fontosabb eseményeinek rövid összefoglalójával fogunk kezdeni, és azt követi majd a személyes ajánlóm, illetve véleményem.

A történet (kánon szempontjából) fontosabb eseményeinek spoileres összefoglalója:

Első epizód (3x01 – Klónkadétok):

epguide301.pngA Klónkadétokban az ötfős Domino szakasz, fejvadászok általi kiképzését kísérhetjük figyelemmel, amit Shaak Ti Jedi mester felügyel. A szakasznak át kell mennie egy vizsgán, hogy a tagjai végre megkezdhessék a várva-várt bevonulásukat a klónhadseregbe, azonban nehezen megy nekik a csapatmunka, így elbuknak a próbán. Olyannyira önfejűek, hogy néhányan még meg is próbálnak átjelentkezni egy másik szakaszba, ám ehelyett csak annyi engedményt kapnak, hogy ismét megpróbálkozhatnak a vizsgával. A csapat hangadó tagja, Hevy, úgy dönt, hogy inkább megszökik, és új életet kezd, de 99, avagy Kilencke, (egy "selejtes" klón, aki fizikai rendellenességekkel született, így kénytelen egész életében takarítóként dolgozni a Kaminón), lelket önt belé, és meggyőzi arról, hogy ez a második esély olyasmi, amit ő sose kapott meg, így nagy hiba lenne, ha nem használná ki. Másnap a Domino szakasz rendkívül kreatívan teljesíti is a vizsgát, így végre bevonulhatnak katonának a seregbe. A távozásuk előtt Hevy, hálából Kilenc-kilencnek adja a kitüntetését.

Második epizód (1x05 – Zöldfülűek):

b2ff48be663a99ed35192305ca556033.jpgA Domino szakasz a Rishi egyik holdjára kerül, egy, általuk unalmasnak hitt megfigyelőállomásra. A droidsereg azonban támadást tervez a Kamino ellen, így váratlanul elfoglalják a bázisukat, hogy a klónok ne értesíthessék a Köztársaságot a közelgő veszélyről. Eközben Anakin és Obi-Wan igyekeznek Grievous tábornok nyomára lelni, a klón beosztottjaik, Rex százados, és Cody parancsnok, pedig rutinellenőrzéseket végeznek, a különböző apró megfigyelőállomásokon. A Rishire érve rájönnek, hogy a droidok elfoglalták a bázist, és csatlakoznak a túlélő katonákhoz, Hevyhez, Fives-hoz, és Echóhoz. Annak ellenére, hogy az előbbi klónok még "fényesek", azaz újoncok, együttes erővel sikerül ideiglenesen visszafoglalniuk az állomást. Mivel a droidok miatt nem tudnak segítséget hívni, az egyetlen lehetőségük a Köztársaság figyelmeztetésére, a bázis felrobbantása, és ezzel az alapjel sugárzásának megszüntetése. Az előkészületek közben újabb droidtámadás éri őket, így Hevy feláldozza magát, és az ellenséggel együtt magára robbantja az állomást. Anakin és Obi-Wan felfigyelnek a Rishi-jel megszűnésére, és sikeresen kiűzik Grievouséket a rendszerből. A Domino szakasz megmaradt tagjai, Fives, és Echo, bekerülnek Rex híres klón századába, az 501-es Légióba.

Harmadik epizód (3x02 – ARC harcosok):

clonetroopersdefendkamino-at.pngValamivel később Grievous és Ventress mégis képesek váratlanul megtámadni a Kaminót, azzal a céllal, hogy megszerezzék a halott Jango Fett DNS mintáját, és így szabotálják a klónozást. Anakin felveszi a harcot az ellenséggel az űrben, azonban Obi-Wan rájön, hogy a megsemmisült, és lezuhant szeparatista hajóroncsokat a víz alatt droidok összeszerelik, és ezzel a csellel váratlanul kezdhetik meg a Kamino invázióját. Echo, Fives, Rex, és Cody a csatában belefut néhány elveszett kadétba, akiket 99 segítségével biztos helyre visznek. Sajnos a droidok így is megtalálják őket, és Kilencke harc közben elesik. Eközben Obi-Wan megküzd Grievous-szel, a visszatérő Anakin pedig Ventress-szel, és visszaszerzik az ellopott DNS mintát. A klónok visszaverik a támadóikat, így a szeparatisták kénytelenek üres kézzel visszavonulni. A csata után Echót, és Fivest előléptetik ARC harcosokká.

Személyes véleményem és ajánlóm:

A Domino szakasz az egyik kedvenc történetem A klónok háborújában. Sokszor mondtam már, de a sorozat egyik, (ha nem a legnagyobb) erőssége, a klónokban rejlik. Nagyon érdekes az ő életük, jellemük, helyzetük, háborújuk, szóval nagyjából minden ami velük kapcsolatos, és ezt a sorozat remekül ki is aknázza. Annak ellenére, hogy már nemegyszer végignéztem az ilyen típusú epizódokat, minden alkalommal izgatottá válok, amikor ismét a terítékre kerülnek.

eae1f775d742c1160d4e65d6f29fbb14.jpgAz első epizódban találkozunk kronológiailag először a Domino szakasszal, bár megjelenési sorrend szerint korábban már láthattuk volna néhányukat a Zöldfülűekben. Ez a rész az ő eredettörténetük, amely önmagában elég egyszerű, de minden megvan benne, ami kell; megismerjük az öt karakter jellemét, illetve azt, ahogyan közösen felülemelkednek az egyéni problémáikon, és megtanulnak egy csapatként küzdeni a közös célért. Az, hogy a szakaszuk öt fős, egy kicsit nehezíti az alaposabb megismerésüket, és időnként össze is zavarhatja az embert, (legalábbis eredeti szinkronnal, ahol mindannyiuknak ugyan az a színész kölcsönözte a hangját), ugyanakkor, ahogy a későbbi részekben kicsit megfogyatkozik a csapat, bőven lesz időnk rendesen megismerni a fontosabb tagjait is.

Az epizódban különösen ki van domborítva, hogy ők, annak ellenére, hogy klónok, mind nagyon különböző egyéniségek. Ennek a megerősítésére egyébként kifejezetten remek, hogy a legtöbbjüknek elég beszédes beceneve van, ráadásul ezekkel a nevekkel többnek érezhetik magukat egyszerű számoknál is. Ez különösen fontos, hiszen 99, a selejtes klón kapcsán, akit egész életében csak takarításra "használtak", láthatjuk is, hogy a klónozók nagyon ridegen állnak a "termékeikhez", gyakorlatilag tárgyaknak tekintik őket, (ami elég erősen emlékeztethet a rabszolgaságra). Egyébként maga 99 karaktere egy hihetetlenül remek ötlet. Annak ellenére, hogy "selejtes" rengeteg bölcsesség lakozik benne, és valószínűleg ő segít a legtöbbet a Domino szakasznak.

clone-wars-rewatch-105-1.jpgA második epizódban láthattuk annak idején, megjelenési sorrend szerint először a Domino szakaszt. Kiderül, hogy annak ellenére kellett bevonuljanak a seregbe, hogy a kiképzésük még nem volt teljes, amit később csak megerősít Rex és Cody rájuk akasztott "zöldfülű" jelzője. Annak ellenére ez az epizód a sorozat legelső (nagy általánosságban gyengébb) részei közé tartozik, "későbbi-évados" mércével mérve is határozottan kimagasló. Ugyan a dialógusok, és a komikum itt-ott még bugyutább a kelleténél, látni a zöldfülű, tapasztalatlan, akcióra vágyó klónokat, ahogy csatlakoznak az igazi veteránokhoz, és eltanulnak tőlük jó-néhány értékes trükköt, illetve Hevy önfeláldozásával ráébrednek, hogy a háború nem csak a hősiességről szól, igazán hangulatos volt, ráadásul a lehető legjobb első lecke, a sorozatban gyakran visszatérő Fives-nak, és Echónak. Ugyanakkor azt is érdekes látni, hogy látszólag mennyire könnyen kezelik az első elhullott testvéreiket (Cutup halálát gyakorlatilag egy legyintéssel nyugtázzák, és a hezitálás nélkül döntő Hevy elvesztésének is csak néhány mondatot szentelnek). Persze az epizód végén megfelelő módon megemlékeznek róluk, és egy csata kellős közepén valóban nem érdemes hosszan gyászolni valakit, de mégis meglepett kicsit, hogy mennyire jól viselték a dolgot, annyi közös év után. Gondolom ebben van némi szerepe a kiképzésüknek, illetve a génmódosításnak is.

Apró érdekesség még, hogy, (ha jól emlékszem), ebben az epizódban mutatkoztak be a kommandó droidok, akik messze sokkal veszélyesebb ellenfelek az átlagos B1-eknél, akik gyakorlatilag inkább csak humorforrásként szolgálnak a sorozatban. Ha valahol feltűnnek az előbbiek, akkor az általában már valóban egy komoly helyzet. Felhívnám még a figyelmet arra is, hogy Rex és Cody mennyire hasonlítanak a közvetlen feletteseikre, Anakinra, és Obi-Wanra. Cody a rangidős, aki,  akárcsak Obi-Wan –, általában higgadt, megfontolt, és szabályszerűen jár el, míg Rex,  akárcsak Anakin –, gyakran hallgat az ösztöneire, és vállal be rizikósabb terveket is, (mint például, amikor fejbe lövi a klónnak álcázott droidot, vagy amikor a letört droidfej felmutatásával próbál meg bejutni a bázisra).

echofives99-arct.pngA harmadik epizódot jobban élveztem, mint amire számítottam, (pedig magasra tettem a lécet). A Kaminói csata borzasztóan szórakoztató volt, és valószínűleg azért mert; egyrészt rengeteg fronton zajlott, és rengeteg karakternek volt megfelelő mennyiségű szerepe, másrészt, mert az animáció erre az évadra már egészen sokat fejlődött, így kifejezetten szép volt a látvány, és egészen realisztikusak voltak az összecsapások. Ventresst, (aki ezúttal különösen kegyetlen volt), és Grievoust láttuk végre együtt dolgozni, és kiderült róluk, hogy annyira igyekeznek egymás fölé emelkedni, hogy az még a küldetésüknél is fontosabb számukra. Anakin izgalmas űrcsatában lövöldözött, Obi-Wan megoldott egy rejtélyt, külön-külön megküzdöttek Ventress-szel, és Grievous-szel, és ez tulajdonképpen még csak körítés az epizód igazi csúcspontjához képest.

Echo és Fives, ezúttal már az 501-es Légió tagjaiként, hazatérnek az otthonukba, (már, ha a klónoknak van otthona jó, hogy a történet feltette ezt a kérdést), és részt vesznek a csatában. Segítenek egy csapat eltévedt kadétnak, és 99 is csatlakozik hozzájuk, aki az életét áldozza a harcért. Az ő karakterének története egy igazán mély tragédia, olyasmi, amit az ember a legkevésbé sem várna egy gyereksorozattól. Már maguk a klónok kérdése is borzasztóan etikátlan, hiszen a köztársaságiak érző lényeket vásárolnak meg, majd teremtenek arra, hogy gyermekkoruktól kezdve egy háborúra készüljenek, amiben ők ráadásul egyáltalán nem is érdekeltek. Erre itt van 99, aki "selejtesnek" születik, és egész életében soha nem kap esélyt a bizonyításra, így gyakorlatilag azt az egy feladatot sem végezheti el, amire teremtették, hogy háborúzzon. Mégis zokszó nélkül tűri a megaláztatásokat, sőt önzetlenül segít a testvéreinek, amiben csak tud. Azonban amikor a háború eléri az otthonát, ő sem hajlandó tétlenül nézni, ahogy elesnek a bajtársai, így mindent megtesz, amire csak képes, hogy megvédje a Kaminót, és végül harc közben egy droid le is lövi. Amikor először láttam a jelenetet, amelyikben Hevy nekiadja a kitüntetését, és amelyikben meghal, mindkétszer nagyon szíven ütött a sorsa, és az utóbbit a mai napig kérdés nélkül A klónok háborúja legjobb jelenetei közé sorolnám, (utálok számokat mondani, de a legjobb háromban biztos, hogy benne van). Ha valaki esetleg nem látta volna még a Domino szakasz történetét, csak emiatt a jelenet miatt, mindenképpen nézze meg! Azt aláírom, hogy ennek a sorozatnak vannak kihagyható részei, de abban is biztos vagyok, hogy vannak olyanok is, amiket minden Star Wars rajongónak érdemes lenne legalább egyszer látnia, és a mai történetünk részei ilyenek.

A Domino szakasz klónjaival még rengetegszer fogunk találkozni, és kétségtelen, hogy A klónok háborúja legjobb történetei fűződnek hozzájuk. A fenti, első kalandjaik, önmagukban is első osztályúak voltak, (pedig a sorozat kicsivel gyengébb, korai évadaihoz tartoztak), de ráadásul olyan remek karaktereket is teremtettek, amelyeknek nem is kérdés, hogy a későbbi történetei is példátlanul izgalmasak, és emlékezetesek lesznek.

Azonban ennyi volt A klónok háborúja erre a hétre. Legközelebb a Csapdával, fogjuk folytatni. Addig is; ide kattintva megtekinthetitek a kánon-sorozatok időrendbeli sorrendjét, illetve a, már feldolgozott epizódokat.

A bejegyzés trackback címe:

https://starwarsvilaga.blog.hu/api/trackback/id/tr4414487230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása