STAR WARS Világa

A STAR WARS: The Last Jedi kivágott jelenetei

2018. március 15. - STAR WARS Világa

A STAR WARS: The Last Jedi digitális változatának megjelenésével a rengeteg extra tartalom mellet kaptunk 14 - a filmből idő hiányában - kivágott jelenet is.

 

Ezeknek egy részét egyenlőre itt tudjátok megtekinteni, de amint javul a helyzet frissítjük a linkeket.

Rian Johnson úgy nyilatkozott, hogy mind a tizennégyet csupán idő hiányában távolították el, ám némelyiket igazán fájó szívvel volt csak képes kihagyni, mert annyira szerette és annyira remeknek tartotta. Persze felmerülhet a kérdés; ha ennyire zseniálisak minek kellett kivágni mindet.

 

Alternatív nyitójelenet: (0:55-től)

Eredetileg a film Finn ébredésével az orvosiban indított volna (néhányan emlékezhetnek is rá a trailer-ből,) majd azt láthatjuk, ahogy az Ellenállás evakuálni próbál mielőtt megérkezik az Első Rend. Rian Johnson úgy nyilatkozott, hogy amint elkezdtek vágni szinte rögtön világossá vált, hogy ez az első perc elég felesleges. "Létezik is egy ilyen klasszikus tanács: Ha jobbá akarsz tenni egy forgatókönyvet csak dobd ki az első három oldalt," mondta.

 

Paige fegyvere besül: (2:29-től)

Rose ikertestvére még a robbantás előtt a hajó ágyújánál ül besült fegyverrel. A kis kaland majdnem az életébe kerül, ám az utolsó pillanatban miden helyreáll, kilövi a TIE-t és még meg is szorongathatja testvérével azonos medálját.

 

Luke elérzékenyül (3:06-tól)

Miután Rey megérkezik Achc-To szigetére elmondja az öreg Jedinek, mi történt Hannal. Ezt követően Luke a kunyhójában megenged magának egy gyors, de érzelmes pillanatot, melyben megemlékezik elhunyt barátjáról. Majd Leiát látjuk az Ellenállás hajóján, ahogy szintén Solon jár az esze. Ám Rian Johnson szerint inkább úgy tűnik, mintha az Ellenállásért izgulna.

 

Nem sok egy szabótól: (4:10-től)

Ebben a jelenetben Poe elmondja mi történt mióta Finn eszméletlen volt és visszaadja neki a dzsekijét. Rian Johnsont a The Empire Strikes Back Hothi jelenete inspirálta arra, hogy beletegye a beszélgetés közben fel - alá járkáló statisztákat.

 

Kicsit fura, hogy ezt rögzítetted: (4:53-tól)

A jelenetben BB-8 megmutatja Finnek a felvételt, amin Rey elköszön tőle a The Force Awakens végén. Rian Johnson azt mondta ez csak arra szolgát, hogy bemutassák Finn pontosan mikor döntött úgy, hogy elindul megmenteni a barátját, így akármennyire is szép és aranyos, a vágóasztalon végezte.

 

A gondozó felméri Reyt: (5:50-től)

Miután Rey kilyukasztja a kunyhóját, a gondozó igencsak szúrós tekintettel méregeti, még a kését is meglóbálja felé. Az egyik utolsó jelenet volt amit kivágtak, mivel egyaránt egész vicces, és ad közelit a jelmezről illetve a színész játékáról.

 

Gondozók faluja jelenetsor: (6:29-től)

Talán a leghosszabb jelenet amit kivágtak és egyben a hiányzó harmadik próba is. Mikor Rey és Luke látják, hogy hajók közelednek a gondozók egy faluja felé Luke azt mondja, hogy fosztogatók akik havonta jönnek rabolni. Rey rögtön segíteni akar, de az öreg Jedi megállítaná, modván, ha most erőszakkal elkergeti őket legközelebb erősebben jönnek vissza, de akkor Rey ,már nem lesz ott, hogy segítsen rajtuk. Ennek ellenére a lány elszalad a faluig, csak azért, hogy egy mulatságon (ami az Ír zenés - táncos estékről lett mintázva, egy ponton még duda is szól) találja magát. Vitatkozni kezdenek Luke - kal, aminek a végére azt vágja a fejéhez, hogy az a Skywalker, akiben ő hitt, nem hagyná magára a barátait. Talán épp ez indítja el Luke - ban az elhatározást a film végi nagy tettére, de legallábis elgondolkodtatja, hogy az Ellenállásnak talán nem is a Jedire van szüksége, hanem a srácra aki felrobbantotta a Halálcsillagot.

Remek jelenetek, sok gondolkodni valóval. Igazán kár érte.

 

Canto Bight jelmezei és létformái:

Rian Johnson azért tette bele a felvételeket a digitális verzióba, mert csupán meg akarta őket mutatni, ha már annyi munkájuk volt vele. Nem kifejezetten kivágott jelenet ez, inkább amolyan válogatás, de tény, hogy látványos.

 

Bővített Fathier hajsza:

Ezzel együtt közel hét perces a hajsza keresztül Canto Bighton. Rengeteg olyan létformával találkozunk akiket nem láttunk a filmben, ám semmi érdemleges nem történik, vagy hangzik el, így érthető, hogy mennie kellett.

 

Bővített betörés a Mega Rombolóba (a jelenet első és második fele):

Rian Johnson úgy nyilatkozott tőr volt a szívébe a jelenet kivágása, mivel az egyik kedvence volt - mégis sokkal jobb lett nélküle a film tempója. Amikor Finn, Rose, BB-8 és DJ tisztnek öltözve megpróbálnak eljutni a céljukig, egy másik tiszt majdnem leleplezi őket. Később az egyik turbóliftben belebotlanak egy csapat rohamosztagosba, és Finn szerencsétlenségére egyikük ismerte őt. A katona meg is szólítja régi bajtársát, annak ellenére, hogy a szabályzat szerint tisztekkel ilyet nem tehet. Itt már igazán nagy veszélyben vannak, ám a feszültséget a rohamosztagos töri meg azzal, hogy elnézést kér amiért beszélt, és néhány humoros, elismerő szót szól arról, hogy Finn ilyen magasra jutott. A katona - 926 - egyébként nem más mint Tom Hardy a maszk alatt. Azt is megerősítették, hogy ebben a jelenetben szerepeltek még William és Harry Britt hercegek is. 

 

Rose megharapja az ingerlője kezét: (9:24-től)

Miután DJ elárulja Rosékat Hux visszaakasztja a lány nyakába a medálját, miközben néhány ingerlő szót szól. Ezt követően harapja meg az ujját. A jelenet azért lett kivágva, mert nélküle is láttuk már elégszer, hogy Rose milyen erős.

 

Phasma vonyított, mint egy Whoop Hog: (10:32-től)

Phasma és Finn alternatív összecsapása. Amikor Finn leleplezi a nőt rohamosztagosai előtt azzal, hogy elmondja ő kapcsolta le a Csillagpusztító bázis pajzsát, az lelövi az embereit, csak, hogy ki ne derüljön mit tett. A jelenet azt volt hivatott bemutatni, meddig menne el az Finn ezüstös nemezise azért, hogy védje saját magát. A befejezés kissé nyitottabb mint a filmben; itt nem látjuk biztosan, hogy Phasma meghal-e.

 

Rose és Finn oda mennek ahová tartoznak: (12:03-tól)

Finn, Rose és BB-8 megszöknek a Mega Csillagrombolóról, mondván, hogy oda mennek ahová tartoznak. Ryan Johnson a jelenet nélkül is úgy érezte elég világos lesz, hogy Finn már teljes vállszéllességgel az Ellenállás oldalán harcol.

 

Rey és Chewie a Sólyomban: (12:33-tól)

Nagyjából tíz másodpercnyi jelenet, melyben Chewie és Rey a Sólymmal repülnek. Érthetetlen, hogy mit keres az extrák közt a digitális kiadáson.

 

Nos ez a 14 jelenet maradt ki a filmből, némelyik teljesen jogosan, némelyik pedig legalább annyira szomorúan. Nektek mi a véleményetek, melyiket volt leginkább bűn kihagyni?

Egyébként a digitális kiadás ezeket tartalmazza még: (hamarosan velük is foglalkozunk)

 

  • A rendező és a Jedi
  • Egyensúly az Erőben
  • Jelenetek a színfalak mögött
  • Andy Serkis teljes valójában
  • Audiókommentár
  • Némafilm ververzió, mindössze John Williams zenéjével

A bejegyzés trackback címe:

https://starwarsvilaga.blog.hu/api/trackback/id/tr413741140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása