STAR WARS Világa

Kánon felzárkóztató: Thrawn regény

2018. november 20. - STAR WARS Világa

Az alábbiakban a személyes véleményem, és a fontosabb eseményekről készített rövid összefoglalóm olvasható a Timothy Zahn által szerzett Thrawn regényről.

star-wars-books-thrawn-book-cover-tall.jpg

Azok kedvéért, akiknek időközben kedve támadna a könyv elolvasásához; a spoilermentes fülszöveggel és a személyes ajánlómmal fogjuk kezdeni, nehogy véletlenül lelőjem valakinek a csavarokat, és csak ezeket követi majd a történet (kánon szempontjából) fontosabb eseményeinek spoileres összefoglalója.

Fülszöveg:

socalledthrawnnovel.png"Thrawn főadmirális a Galaktikus Birodalom történelmének egyik legravaszabb és legkegyetlenebb hadvezére. A kék bőrű, vörös szemű stratégiai lángelme Timothy Zahn mára már klasszikussá vált regényében, A Birodalom örököseiben mutatkozott be először és hamar egyike lett a Star Wars univerzum legkedveltebb karaktereinek. Ám Thrawn korai éveit és felemelkedésének történetét mindeddig homály fedte. Timothy Zahn új regénye ebbe az időszakba kalauzol el bennünket.

Miután birodalmi katonák kiszabadítják a száműzetésből, Thrawn halálos találékonysága és rendkívüli taktikai érzéke hamar felkelti a császár figyelmét. Küldetései során csempészeket füstöl ki, kémeket ejt csapdába, kalózokkal küzd meg és győzedelmeskedik minden egyes alkalommal. Habár szokatlan módszerei nem mindig nyerik el felettesei tetszését, birodalom szerte egyre többen csodálják. Egyik előléptetés követi a másikat és Thrawn egyre magasabbra emelkedik a ranglétrán, ám ennek ellenére tovább tanítja hűséges segédtisztjét Eli Vanto zászlóst a háború, a hadvezetés és a győzelem kivívásának titkaira. És bár Thrawn egyértelműen uralja a csatatereket, kiderül, hogy még sok tanulnivalója van a politika színterén...

Mindezen leckék egy végső próbatétellé állnak össze, amikor Thrawn admirálisi rangra emelkedik és fel kell használnia az összes eddig megszerzett tudását, különleges képességét és a parancsnoksága alatt álló erőket egy olyan lázadás ellen, amely nem csupán a Birodalom létét fenyegeti, hanem az ő személyes terveit is keresztülhúzhatja..."

Személyes véleményem és ajánlóm:

thrawn-zahn-tall-1536x864-145742485579.jpgTúlzás nélkül állíthatom, hogy a Thrawn regény olyasmi, amit minden rajongónak érdemes lenne elolvasnia. Nem feltétlenül a legtökéletesebb Star Wars könyv, amivel eddig találkoztam, de az kétségtelen, hogy a kánon ismert galaxisát ez bővíti ki a legjobban. Továbbá természetesen egy izgalmas történet, tele lenyűgöző taktikai húzásokkal, és szövevényes rejtélyek felgöngyölítésével. Ha pedig ez nem lenne elég, akkor az még talán meggyőző érv lehet a regény elolvasása mellett, hogy valószínűleg minden rajongó találkozott már Thrawn nevével, ám nyilván sokan nem értik pontosan, hogy ki ő, honnan jött, és mik a céljai. Nos ez a könyv szinte kivétel nélkül minden kérdésre választ adhat. Ennek természetesen az egyik oka az, hogy az író, Timothy Zahn, egyszerre kellett újra bevezesse a karaktert, és a legfontosabb hozzá kapcsolódó tartalmakat, a kánonba, és megírja az ő első "hivatalos" eredettörténetét is.

Persze az is előfordulhat, hogy vannak olyanok, akik valóban hallottak már Thrawnról, de egyszerűen nem érdekli őket az idegen háttértörténete, és jelleme. Nekik leginkább azt tudnám javasolni, hogy gondolják meg magukat. A Thrawn regény nem csak azért remek, mert tele van tömve érdekesebbnél érdekesebb információkkal a főszereplőről és az ő népéről, a chissekről, hanem azért is mert maga a főszereplő is borzasztóan érdekes. Thrawnt a legegyszerűbben úgy tudnám jellemezni, mint a Star Wars Sherlock Holmesát, ám természetesen ő ennél azért egy sokkal összetettebb karakter. Tény, hogy úgy következtet, mint senki más, és olyan apróságokat is észrevesz, amik fölött a legtöbben átsiklanának, ám ezt a tehetségét nem csak a bűnüldözésben, hanem a Birodalmi flottában is kamatoztatja, mint stratéga. Elsőre sokszor maga az olvasó sem érti, hogy mit miért tesz, ám természetesen végül mindig minden megvilágosodik, és ezek igen kielégítő pillanatok tudnak lenni. Továbbá a mellett sem érdemes szó nélkül elmenni, hogy Thrawn attitűdje illetve karizmája is kifejezetten egyedülálló, és tekintélyt parancsoló, olyasmi, amiről egyszerűen csak élvezetes olvasni.

Persze nem állítom, hogy Zahn regénye hibátlan lenne. Eli Vanto, Thrawn tolmácsa, és segédje például gyakran kapcsol (főleg a könyv eleje felé) Wikipédia, vagy Google fordító üzemmódba, és ír körül bizonyos szavakat, vagy eszközöket olyan tökéletes precizitással, mintha egy útmutatóból olvasná őket, ami nem túlzottan életszerű. Továbbá előfordul, hogy Thrawn okfejtései, vagy más, hasonlóan bonyolult szituációk logikája itt-ott kicsit sántít. Ugyanakkor ezek a hibák olyannyira eltörpülnek a pozitívumok mellett, hogy szinte csak azért említettem meg őket, hogy hitelesebb legyen az írásom.

nevil_cygni.pngÉrdekes dolog még, hogy Thrawn, Birodalmi létére, a regény főszereplője, tehát feltétlenül egy pozitív karakter kell legyen. Ugyanakkor ő általában a történetek "gonosza" szokott lenni, így most kellett valaki, akit szembe lehetett állítani vele. Az ember valószínűleg automatikusan azt gondolná, hogy ez a valaki Thrawn leghatékonyabb ellenfele, Nightswan, a lázadók lángelméjű vezére, azonban, az a helyzet, hogy ő valójában talán még Thrawnnál is pozitívabb szereplő. Mindkettejüknek vág az esze, és mindketten nemes célokért küzdenek, azonban Thrawn többnyire érzelemmentes, és, ha igyekszik is életeket menteni, azt általában csak azért teszi, mert hosszútávon az a legkifizetődőbb megoldás, ezzel szemben Nightswan (lévén, hogy Lázadó) azért küzd, hogy megbuktassa a Birodalmat, és létrejöjjön a béke és a szabadság a galaxisban. Természetesen Thrawn még így is jobb, mint bármelyik Birodalmi tiszt, és nyilvánvalóan az Uralkodó hibáit, illetve gonoszságát is látja, azonban a saját népe, és a távlati (nemes, és logikus) céljai érdekében hajlandó őt szolgálni. Így tehát a könyvben felbukkan még egy fontos szereplő, Arihnda Pryce, aki, annak ellenére, hogy úgy van megírva, mint egy pozitív karakter, valójában kétségtelenül a történet leggonoszabb, legönérdekűbb személye, és így megtestesíti a a regény morális antagonistáját.

Mindent összevetve, a Thrawn egy remek, egyedi Star Wars regény, amit bátran ajánlok bárkinek (sőt, ha tehetném, kötelező olvasmánnyá tenném a rajongók körében).

A történet (kánon szempontjából) fontosabb eseményeinek spoileres összefoglalója:

thumb_php.jpgMitth'raw'nuruodo, vagy egyszerűbben Thrawn, a galaxis peremvidékén túl, az ismeretlen, vad űrben élő, Chiss nép szülöttje. A chissek emberszerű lények, akik kék bőrrel, vörös szemmel, az átlagosnál valamivel fejlettebb érzékszervekkel, és kiemelkedően jó intelligenciával rendelkeznek. Valószínűleg tekintélyes területek fölött uralkodnak, azonban leginkább csak a peremvidéken hallottak róluk, és ott is inkább legendának számítanak, mint valóságnak.

A chissek a Köztársaság Birodalommá való átalakulása után úgy határoztak, hogy elküldik Thrawnt, az egyik kiváló tisztjüket, aki valamilyen szinten már ismerte a Köztársaságot, hogy figyelje meg a helyébe lépő Birodalmat, és döntse el róla, hogy jobb, vagy rosszabb rendszer-e, mint az elődje volt, illetve, hogy megfelelő szövetséges lehetne-e egy komoly fenyegetéssel szemben, vagy érdemesebb lenne-e inkább feláldozni, cserébe a saját túlélésükért. Thrawnt kitették egy peremvidéki bolygóra, azzal a fedőtörténettel, hogy száműzték őt egy kihágása miatt, majd odacsaltak hozzá egy Birodalmi járőrhajót, ami sikeresen rá is talált, és, mivel egy ismeretlen fajhoz tartozott, a szabályzat szerint el is vitte magával a Coruscantra.

vanto.jpgAmikor az Uralkodó tudomást szerzett a létezéséről, személyesen magához hívatta őt, és egyezséget kötött vele, amelynek értelmében Thrawn, egy a chisseket ért támadás esetén számíthatott volna a Birodalom támogatására, és cserébe ő pedig információkat szolgáltatott az Uralkodónak az ismeretlen űrről, és csatlakozott a hadiflottájához. Továbbá Thrawn maga mellé vette tolmácsnak, és később pedig segédtisztnek Eli Vantót, a kadétot, akivel még az utazása alatt ismerkedett meg, azzal a titkos céllal, hogy átadja neki a tudása legjavát, és később elküldje őt a chissekhez, hogy ezzel tovább erősítse a népeik közötti kapcsolatot.

Thrawn és Eli rengeteg nehézséggel kellett megküzdjenek a tanulmányaik és később pedig a szolgálati éveik alatt, hiszen, lévén, hogy mindketten peremvidékiek, (ráadásul Thrawn még idegen is), voltak, élő céltáblának számítottak az elitista Birodalomban. Azonban Thrawn egyedülálló hatékonyságát, és sikereit senki sem tudta kétségbe vonni, így néhány év alatt (az átlagosnál sokkal gyorsabban) meg is mászta a katonai ranglétrát. Küldetései során mindössze egyetlen személy tudott kifogni rajta, Nightswan, avagy Nevil Cygni, aki a zsenijével eleinte bajbajutott csempészeknek, majd a lázadóknak segített szembeszállni a Birodalommal. Ő is, és Thrawn is rájöttek, hogy a Birodalom egy hatalmas, titkos szuperfegyveren dolgozik, és mindketten ellenezték az ötletet, azonban amikor Thrawn megkérte, hogy csatlakozzon hozzá, és közösen nyomozzanak, illetve dolgozzanak tovább, Cygni inkább a követőit, és a lázadókat választotta. Nightswan végül egy robbanásban halt meg, az egyik felkelő bázison.

thrawn_and_price.jpgThrawn azonban nehézségekkel küzdött a politika terén is, amiben szerencséjére segítségére volt, Wullf Yularen, a Birodalmi Biztonsági Hivatal ezredese, és Arihnda Pryce, aki Thrawnhoz hasonlóan mindössze néhány év alatt küzdötte fel magát legalulról, egészen a Lothal bolygó kormányzói pozíciójáig, azonban a chissel ellentétben, ő ezt inkább ravaszsággal és könyörtelenséggel érte el. Pryce gyakran kötött Thrawnnal kölcsönösen előnyös alkukat, és végső soron a saját érdekei mellett a Birodalom érdekeit is szolgálta. Amikor Thrawn elérte a ranglétra legmagasabb fokozatát, és főadmirálissá vált, Pryce felkérte őt, hogy segítsen leszámolni egy kitartó, Lothali lázadó sejttel.

A bejegyzés trackback címe:

https://starwarsvilaga.blog.hu/api/trackback/id/tr514381730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása