STAR WARS Világa

Solo: Egy Star Wars-történet trailer elemzés

2018. április 11. - STAR WARS Világa

Az utóbbi napokat az új előzetes újabb és újabb megtekintésével töltöttem és sikerült is összeszednem nektek jó néhány érdekességet. Maga az trailer megtalálható a frissen indult YouTube csatornánkon, magyar felirattal – így ha az elnyeri tetszésedet, egy megosztásért nagyon hálásak lennénk, – de azért ide is beágyazom nektek. Remélem, olvastok majd újdonságot is. Jó szórakozást!

A nyitó képkockák több szempontból is nagyon megkapók. Egyrészt természetesen a hatalmas, félkész Csillagromboló az, amire mindenki felkaphatta a fejét – itt meg is jegyezném, hogy az új részek előzeteseiben mennyire szeretik az eredeti trilógia elemeit más szemszögből megmutatni. Először ott volt a sivatagban lezuhant Romboló, aztán a fejjel lefele fordított Halálcsillag és most ez. Talán szándékosan egyfajta jelképként használják őket, hogy így is erősítsék a tudatot; igyekeznek megtartani az eredeti Star Warst, de közben új szempontból is megmutatni azt? Ha így van, ha nem, a kész képek mindig lélegzetelállítók. Egyébként a nyitó gitárszóló is teljesen szokatlan a filmsorozattól és sokkal inkább a beígért western stílusra emlékeztet.

A másik ok, amiért érdekesek lehetnek az első felvételek az az, hogy majdnem teljesen biztosan most látjuk először Han szülőbolygóját, a Koréliát. Ha ez igaz, nem irigylem, ugyanis úgy tűnik a Birodalom megkaparintotta magának és Csillagromboló gyárnak használja. Az elméletet egyébként az is alátámasztja, hogy a teaserben látott képeken Han jó eséllyel épp szökésben volt egy Birodalmi komplexumból – talán így vetett gyors véget a tanulmányainak, mint TIE pilóta – ami szintén a Korélián volt található, ha a hírek igazak. Bár az a helyzet, hogy bolygók tekintetében majdnem mindenhonnan mást hallani.

Az első szakaszt Han ifjúkori barátja Qi'ra narrálja, akit az előbb említett teaserben láthattunk, mindenki kedvenc csempésze mellett ülni, abban a bizonyos menekülő járgányban. A nő és a főszereplőnk ezután egy darabig nem valószínű, hogy találkoztak volna és a trailerben hallott első kérdések talán pont, a hosszú idő után először köztük elhangzó első kérdések is (Qi'ra azt tudakolja, hogy Han mit keres: bosszút, pénzt, vagy valami mást.) Később, a teaserből már ismert helyszínen – egy amolyan tisztább Jabba-palotában – a nő úgy tűnik, épp körbe vezeti a rég nem látott barátját. Mióta elváltak Qi’ra igen magasra jutott, a később feltűnő, Paul Bettany által játszott Dryden Vos bűnbandájának ranglétráján – legalábbis a legtöbben így gondolják.

Ez alatt kapunk néhány képkockát Enfys Nestről is, akiről mindössze annyit tudni, hogy nő, egy Cloud Rider nevezetű légi-motorosbandát vezet, és a páncélja tartalmazhat valamennyit a híres Mandalori vértezetekből, amilyenje egyébként Han egy másik nagy ellenségének, Boba Fettnek is volt. Valószínű is, hogy a hölgy egy, a fejvadászéhoz hasonló, menő miniboss szerepet fog betölteni a filmben (figyelembe véve, hogy többet nem is szerepel az előzetesben, ez elég valószínű.) Ugyanakkor ez nem veti el annak a lehetőségét sem, hogy maga Boba Fett is feltűnjön a történetben.

Ezek után látjuk, ahogy Han egy jó nagy összeget tesz fel a Sabacc nevű játékban, amiről később valamivel többet is megmutatnak. Talán pont ezzel a húzással nyeri el eredeti gazdájától, Landótól a Sólymot? A következő képkockákon már magát a hajót láthatjuk, ahogy Han és Csuvi valószínűleg életükben először veszik szemügyre, így van esély az előbb elhangzottak igazára. Ugyanakkor gyanús, hogy ekkor még nem az övék, hiszen később látjuk néhányszor, ahogy Lando vezeti, amíg a főszereplőnek csak a hátsó ülésen jut hely. Ahogy ez alatt a képsor alatt Qi'ra épp azt kérdezi, hogy valami mást keres-e a csempész, az jól kiemeli, hogy a válasz igen, magát a Sólymot, (vagy legalábbis egy hajót,) aminek központi szerepe lesz a filmben.

A következő képkockákon szintén szóba jön Paul Bettany gengsztere, a Woody Harrelson által játszott Tobias Beckettnek köszönhetően. A, jó eséllyel Han számára apafiguraként tündöklő fickó, épp arról mesél, hogy Dryden Vos összerakna egy csapatot így végre magát, Bettanyt is láthatjuk – érdemes megjegyezni, hogy ő csak Ron Howardnak és az utóforgatásoknak köszönhetően kapott szerepet a filmben, mivel elődje nem ért rá újra megjelenni. (Mindenesetre én ennek nagyon örülök.) Valószínűnek tartjuk, hogy a furcsa sebhelyei, illetve a menő lézer-kései is magyarázatot fognak kapni a film alatt.

Nem sokkal később meglepő dolgot láthatunk; miután Han elfogadja a felkérést, Beckett odaadja neki, az eredeti trilógiából már jól ismert DL-44 - esét. Furcsa, hogy egy ilyen easter egget ellőttek már az előzetesben, ugyanakkor elgondolkodtató is: egyesek attól tartanak, hogy a film nem lesz más, csak egy leltár, Han régről ismert kiegészítőiről és történeteiről. Én nem aggódnék különösebben, a Zsivány Egyes is tele volt ilyen kikacsintásokkal és az se zavart senkit, sőt...

Ne menjünk el Thandie Newton karaktere mellett sem. A nő ezúttal se kapott szinte semmi szerepet az előzetesben, de érdemes megjegyezni, hogy a neve Val, igazi nagymenő és egyesek már ismerhetik színészét, a lehengerlő Westworld béli alakítása révén.

A következő képkockán Han és Csuvi humoros "szóváltását" láthatjuk és itt meg is ragadnám, az alkalmat, hogy kicsit bővebben kitérjek mindkettőjükre. Azt már tudjuk, hogy Csubakka akkora szerepet fog kapni a filmben, amekkorához eddig egyetlen Star Wars alatt sem volt szerencséje. Továbbá, az előzetes előtt nagy vita volt arról, – köszönhetően a rengeteg clickbait hírnek, – hogy Alden Ehrenreich jól visszaadja-e majd Han Solót a képernyőn, vagy sem. Nos, én a magam részéről már a teaser után teljesen biztos voltam abban, hogy abszolút megfelel a szerepre ám az új képsorok alapján már igazán nem tudnám megérteni, ha valaki továbbra is kételkedne. Az természetesen nem meglepő, hogy sokaknak idő kell, amég megszokják az arcát, de ahogy a szövegét hozza... Minden mondat, hangsúly és grimasz a helyén van, konkrétan, ha magát, a fiatal Fordot képzelném oda a helyére akkor is elenyésző lenne a különbség. Persze, ez a Han egy kicsit tapasztalatlanabb, egy kicsit jószándékúbb és egy kicsit talán naivabb is, de továbbra is megmarad Hannak lenni. Ennek természetesen nagyon örülünk, de a legfontosabb mégis az, hogy hogyan hozzák a kémiát Csuvival – és meg kell, mondjam, az alapján, amit látunk remekül. Van egy enyhe, egymás agyát húzó zsaru páros szaga is az egésznek, ami biztos, hogy Chris és Phil (az eredeti rendezők) munkájának lenyomata, tekintetbe véve, hogy a 21 Jump Street is az ő művük.

Elérkeztünk azonban két hasonlóan fontos szereplőhöz, Landóhoz és társához, a droid L-3 - hez. Mikor a rajongók megtudták, hogy az előbbit Donald Glover fogja alakítani kifejezetten el voltak ragadtatva, ami érthető, hisz a fickó gyakorlatilag maga a megtestesült Lando Calrissian. L-3 is kicsit több szerepet kap, mint a teaserben, kiderül például róla, hogy női hangja van, így biztos, hogy a személyisége is nőiesebb lesz. Én a magam részéről nagyon szívesen látnám Lando, amolyan féltékeny, hirtelenharagú "partnerének," mint egy minden irányból riválisokat felfedezni vélő, házsártos barátnő. Persze mindezt egyetlen szenvtelen, számonkérő "kik ezek" kérdésére alapozom, így hát semmi se biztos. Azt azért nagyon remélem, hogy nem egy K-2SO kettő lesz belőle (nem mintha K-2 – t nem bírtam volna, sőt, csupán őt már láttuk egyszer.) Egyébként érdemes még róla tudni, hogy ő építette meg saját magát, más droidok alkatrészeiből.

Láthatunk jónéhány újabb képkockát is a csilli-villi Sólyomról is. Egy korábbi cikkünkben ezt már bővebben kifejtettük, de most én is kitérnék rá; a hajó orra egy rekeszt rejt, ami lecsatlakoztatható a testről és még hajtóművekkel is fel van szerelve, így akár mentőkabinként is funkcionálhat. Esélyes, hogy a film vége felé ez el fog tűnni, talán, hogy kitegyenek egy potyautast, talán, hogy könnyítsenek a súlyukon és gyorsabban megtehessék a híres Kessel-futamot, a lényeg, hogy reméljük, a Sólyom el fogja nyerni a jól ismert formáját.

Újabb képeket láthattunk a Range Trooper-ökről is, ahogy mágneses csizmákkal lövöldöznek a vonaton. A filmben egyébként nem ők lesznek az egyetlen új típusú rohamosztagosok, például kicsivel később már megmutatták a Mud Trooper-öket is.

Ezt követően Beckett olyan tanácsot ad pártfogoltjának, Hannak, ami egyaránt előrevetíthet filmes történéseket, és magyarázatot adhat a csempész későbbi zárkózottabb, énközpontúbb személyiségére is. Woody Harrelson karaktere ugyanis a következőket mondja: "Készülj fel arra, hogy mindenki el fog árulni, és sose leszel csalódott." E közben pedig Qi'rát és Landót láthatjuk, (sok másik képkockával egyetemben, de azok ebben az esetben nem számottevők.) Szóval azt már tudjuk, hogy Lando el fogja árulni Hant az ötödik epizódban, azonban bizonyos elméletek szerint ebben a történetben Qi'ra lesz az ügyeletes köpönyegforgató. A színésze, Emilia Clarke is megmondta, hogy az előzetes elején látott előkelő ruha csak megtévesztés, hogy könnyebben rávegye Hant, főnökének, Dryden Vosnak csapatához való csatlakozásra. Talán nem ez lesz az egyetlen trükkje...

Azonban sok egyebet is látunk Beckett rövid monológja alatt: a Sólyom elrepül egy bolygó felett, ami feltehetően a Kessel, képet kapunk egy új típusú, nyitott Birodalmi Walker-ről és Csubakka érzelmes pillanatot oszt meg egy másik Vukival. Sokan azt tippelik, hogy a nőstény a Holiday Special-ből ismert felesége, ám őszintén szólva ettől a falra tudnék mászni. Jobb lenne, ha nem bolygatnánk a fájó múltat.

Ezt követően Han a jól ismert "rossz előérzetem van" mondatot kicsit átformálva úgy hozza, hogy "nagyon jó előérzetem van ezzel kapcsolatban." Ez egyaránt lehet remek utalás magára a film fogadtatására, illetve Han fiatal, optimistább jellemére is. Ismét meggyőző alakítást láthatunk Ehrenreichtől, ráadásul a következő Csuvival folytatott vicces kis beszélgetésükben is remek a kémia. Az említett szóváltásban egyébként kiderül, hogy a Vuki százkilencven éves, ám ez közel sem számít agg életkornak az ő fajtájánál.

És végre elérkeztünk a legérdekesebb részhez és egyben a film jósolt központi motívumához is; a Kessel-futamhoz. Ha nem lennétek otthon a témában, ez az a híres hiperűrfolyosó amit Han, saját bevallása szerint, rekordidő alatt – 12 parsec (tudom, hogy nem idő, hanem távolság mérésére használják, de mégis idő, de mégsem...) – teljesített. Az útvonalról azt kell tudni (többnyire a Legendák alapján,) hogy rengeteg feketelyuk szegélyezi, továbbá több meteoritmezővel is meg van fűszerezve, így borzasztóan nehéz navigálni benne, és ha ez még nem lenne elég, réges-régen egy hatalmas, csápos lényt is száműztek belé. Ami azt illeti, ez sokat elárul arról, hogy milyen nehéz lehet kijutni belőle. Az említett lényről már jó néhány képet kaptunk, ezúttal lehet, hogy egyet még a sárgán világító szeméről is, de kíváncsi vagyok látjuk-e majd teljes valójában.

Az mindenesetre kijelenthető az eddigiek alapján (szerintem,) hogy az emlegetett csapatot azért toborozzák, hogy teljesítsék vele a Kessel-futamot – no persze nem csupán kedvtelésből. A hiperűrfolyosót szinte csak csempészeti célból próbálták meg valaha átszelni, mivel rengeteg időt takarít meg, ami egyébként a nebula kikerülésével járna, illetve senki sem lenne olyan őrült, hogy kövesse benne a csempészeket. Így joggal feltételezhetjük, hogy Hanék célja is ez lesz. Qi'ra és Beckett azért szervezi be őket, hogy ellopjanak valamit – valószínűleg a korábban látott vonat egyik vagonját, aminek kapcsán összetűzésbe keverednek Enfys Nesttel és a Birodalommal is (tuti valami nagyon értékes dolog van abban a vagonban és nem csak fűszer) – majd a Kessel-futamon át eljuttassák Dryden Vosnak.

Ezt követően még egy érdekes dologra érdemes lenne kitérni, mégpedig arra a pillanatra, amikor Csubakka alaposan helyben hagy egy katonát. Nos, egyes találgatások szerint az illető egy börtönőr volt, a jelenet, amit látunk pedig Csuvi megszöktetése egy Vukikat dolgoztató börtönből – talán pont a Kesseli fűszerbányák egyikéből. A Legendák szerint Han és Csuvi életre szóló barátsága egy ilyen szöktetés alkalmával kezdődött így az elméletben van ráció.

Nos, ez lenne minden érdekesség és elmélet, amit nekem sikerült összeszednem az előzetes megtekintése közben. Természetesen kitérhetnék még rengeteg dologra, például Jabba esetleges feltűnésére és hasonlókra, de azok majd egy másik alkalommal lesznek kielemezve (esélyes, hogy a közeledő május 4-i Star Wars napon.)

Köszönöm a figyelmet.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://starwarsvilaga.blog.hu/api/trackback/id/tr1213824448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása