STAR WARS Világa

A Jedi Visszatér 21 legérdekesebb ténye

2018. április 07. - STAR WARS Világa

1) Boba Fett népszerűségének rohamos növekedése (képregényekben való szereplése miatt) után George Lucas bevallotta, hogy fogalma sem volt arról, hogy ennyire közkedvelt. Ha tudta volna, egy sokkal drámaibb halált "adott" volna a karakternek. A 2004-es DVD kiadásba még majdnem bele is tett egy jelenetet, amin látjuk kimászni a Sarlacc-ből, de végül úgy gondolta, hogy az csak elvonná a közönség figyelmét a fő történetszálról.

2) Mivel ebben a részben is megjelenik, Wedge az egyetlen olyan X-szárnyú pilóta Luke-on kívül, aki túlélte mind a három film történéseit.

3) Jabba homokfutóját az Arizónai Yumában építették meg.  Hogy sikerüljön titokban tartani, hogy az új Star Warson dolgoznak, a producerek azt állították, hogy egy Blue Harvest című horrorfilmet forgatnak. Még külön sapkákat és pólókat is nyomtattak a stábnak, ezzel a felirattal. Ennek, a 24-órás őröknek, és egy drótkerítésnek ellenére, valahogy mégis sikerült a néhány elkötelezett rajongónak bejutnia a színre és készíteni egy-két fotót a róla. Egyébként ha az interneten valaki felkeresi a www.blueharvest.com oldalt, automatikusan át lesz irányítva a Star Wars hivatalos honlapjára.

4) Sir Alec Guiness (Obi-Wan Kenobi) ezúttal is mindössze egyetlen nap alatt vette fel minden jelenetét.

5) Ian McDarmid (az Uralkodó) azt mesélte, hogy Lucas eleinte csak a Császár fizikai megjelenésének érdekében vette fel őt, tehát utólag valaki más adta volna a karakternek a hangját, mint ahogyan azt Darth Vaderrel is tették. Azonban a producer azt mondta neki, hogy ha elég hasonló hangot tudna kölcsönözni az Uralkodónak, mint amilyen az előző részben Clive Revill Uralkodójáé volt, akkor benne maradhatna a végső produkcióban. McDarmid viszont úgy gondolta, hogy egy sokkal erősebb, démonibb tónust is képes lenne létrehozni, Revill arosztokratikusánál. Lucas annyira le volt nyűgözve az alakításától, hogy nemcsak a beszéde maradt benne a filmben, de végül  ő lett az eredeti trilógia Palpatine-ja is.

6) Ebben az epizódban Anthony Danielsnek (C-3PO) mindössze 10 percbe tellett magára öltenie a robotruhát, ami hatalmas fejlődés az előző kettő után, amikben órákat töltött vele.

7) Harrison Ford (Han Solo) azt javasolta, hogy áldozzák fel a karakterét ebben a részben, de George Lucas nem értett vele egyet, mivel egy sokkal hősiesebb befejezést tervezett neki.

8) Hamis forgatókönyveket adtak azoknak a stábtagoknak, akikről azt gondolták, hogy információkat szivárogtatnak ki. A számításuk be is vált, ugyanis hamarosan megjelent néhány hír arról, hogy Obi-Wan és Yoda szerint Lando a Jedik utolsó reménysége.

9) Ez az egyetlen rész az eredeti trilógiában, ahol Csubakka el is süti jellegzetes Vuki fegyverét.

10) Amikor Leia megsérül egy pillanatra látszik, ahogy Han véletlenül megfogja a mellét, mielőtt gyorsan elkapná a kezét.

11) Hat ember dolgozott a teljes Jabba jelmez alatt.

12) Amikor Salacius Crumb (a kis, idegesítő, patkány-szerű teremtmény, aki mindig Jabba mellett volt) szembeköpte Threepiót, a jelmez alatt tartózkodó Anthony Danielsnek pánikrohama lett. Forgatás alatt sose kellett kimondania a rendes szövegét - az mindig utólag lett hozzáadva a felvételekhez - azonban ebben az esetben, kétségbeesésében folyamatosan azt ismételgette, hogy "Segítsetek. Segítsetek." ami annyira élethű lett, hogy benne hagyták a filmben.

13) Eredetileg Yoda nem lett volna benne ebben a részben. Azért volt rá szükség, hogy megerősítse; Vader tényleg Luka apja.

14) A forgatókönyv egy korai változatában Obi-Wan nem csak Erő-szellemként jelenik meg,de egyenesen vissza is tér a halálból.

15) Ian McDarmid valójában mindössze hét évvel idősebb Mark Hamillnél (Luke Skywalker.)

16) A film eredeti címe a Jedi Bosszúja lett volna, ám végül arra jutottak, hogy egy Jedi sose keresné bosszút.

17) Hayden Christensen (Anakin Skywalker) megemlítette, hogy fogalma sem volt arról, mire akarja felhasználni Lucas a Jedi Visszatér felújított kiadásában a róla készített felvételeket. Azt állítja, ha tudta volna, teljesen más lett volna az alakítása.

18) Az Endori sikló-üldözést úgy vették fel, hogy végigmentek a filmben látható útvonalon egy kamerával, ám másodpercenként csupán egy képkockát rögzítettek. Amikor ezt úgy játszották vissza, hogy másodpercenként 24 képkockát vetítettek le, egy száguldó jármű megjelenését kapták eredményül.

19) Leia azért kapta a fém rabszolga-jelmezt, mivel Carrie Fisher sokat panaszkodott az előző epizódok alatt, hogy a hosszú ruháiban nem is látszik nőiessége. A bikinivel végül jól megjárta, hiszen kényelmetlen volt és állandóan ügyelnie kellett rá egy sminkesnek, hogy nem lóg-e ki valamije. E miatt egyébként sok jelenetet újra is kellett forgassanak.

20) David Prowse csupán a film első felében alakította Darth Vadert. A második felében a vívó jeleneteknél már Bob Andersont alkalmazták, miután pedig levette a sisakját Sebasian Shawt. Ez utóbbi jelenetet kivéve pedig James Earl Jones szolgáltatta a Sith Nagyúr jellegzetes hangját, minden epizódban.

21) Mark Hamill azt javasolta, hogy az Ewokok legyenek inkább vérszomjas, kis patkány-szerű lények, vörös szemekkel, akiktől eleinte a nézők is félhetnének, majd szép lassan a hősökkel együtt jöhetnének rá, hogy valójában barátságosak. Így ugyanis talán kicsivel elfogadhatóbb lett volna a tény, hogy legyőzték a technológiailag sokkal fejlettebb Birodalmat. Azonban Lucas nem támogatta az ötletet, mivel ebben az esetben sokkal kisebb bevételre számíthattak volna a plüssállat figuráktól, hiszen ezek kevésbé hasonlítottak a Teddybear-re.

A bejegyzés trackback címe:

https://starwarsvilaga.blog.hu/api/trackback/id/tr2713815882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása