STAR WARS Világa

Kánon felzárkóztató: A lázadás hajnala regény

2018. december 17. - STAR WARS Világa

Az alábbiakban a személyes véleményem, és a fontosabb eseményekről készített rövid összefoglalóm olvasható a Beth Revis által szerzett A lázadás hajnala regényről.

thumb_php_1.jpg

Azok kedvéért, akiknek időközben kedve támadna a könyv elolvasásához; a spoilermentes fülszöveggel és a személyes ajánlómmal fogjuk kezdeni, nehogy véletlenül lelőjem valakinek a csavarokat, és csak ezeket követi majd a történet (kánon szempontjából) fontosabb eseményeinek spoileres összefoglalója.

Fülszöveg:

rebelrising-hardcover.jpg"Jyn Erso nyolc éves, amikor meggyilkolják az anyját, míg az apját elhurcolják, hogy a Birodalom szolgálatába állítsák. Elveszíti a szüleit, de nem marad teljesen magára. Saw Gerrera veszi maga mellé, a férfi, aki a legszélsőségesebb eszközöktől sem riad vissza a zsarnoksággal szemben. Nem csak otthont biztosít Jynnek, hanem megtanítja mindarra, amire szüksége lehet ahhoz, hogy ő maga is harcba szálljon a Birodalom ellen.

Jyn az elnyomás elleni küzdelemnek szenteli az életét, és hűséges társa lesz Saw-nak, de egyre veszélyesebb helyzetbe kerül. Felvetődik benne a kérdés, hogy Saw katonájaként meddig lesz képes elmenni. Miután egy korábban elképzelhetetlennek tartott árulással kerül szembe, ki kell találnia, hogy valójában miben hisz és ki az, akiben megbízhat..."

Személyes véleményem és ajánlóm:

2.jpgA lázadás hajnala egy viszonylag rövid, és határozottan élvezetes regény Jyn élettörténetének azon szakaszairól, amelyeket eddig még nem láttunk. Mivel a Zsivány Egyesben az életének csak egy nagyon apró részletét kísérhettük figyelemmel, ez egy igen nagy feladatnak tűnhet, de a végeredmény határozottan remek lett, és sokkal bővebb annál, mint amire számítottam. A könyv eseményei általában villámgyorsan követik egymást, ugyanakkor előfordul, hogy a stílus, és a tempó is óriási fordulatot vesz, amitől eleinte talán úgy tűnhet, hogy az író se tudta pontosan, hogy mit szeretne alkotni, és csak csapongott az egyes szakaszok között, ám valójában az összkép egy nagyon teljes és kalandos élettörténetet tár elénk. Az is mindig nehéz vállalkozás lehet, ha egy olyan karakterről kell írnia egy szerzőnek, akinek már láttuk a legfontosabb tetteit, és tudjuk, hogy hogyan végződik az útja. Ilyen esetekben (szerintem) az a legjobb, ha ez a bizonyos út, ami a főszereplő élete végéhez vezet, elég izgalmas, illetve váratlan ahhoz, hogy lekössön minket, és közben olyasmiket tudhatunk meg a jelleméről, és a gondolatairól, amiket máshonnan nem lenne lehetőségünk. Ez az "vágyam" nagy örömömre teljes mértékben teljesült, sőt, a regény stílusa rengetegben hasonlított, – az általam borzasztóan kedvelt –, Zsivány Egyes filméhez, illetve a "kalandozós részei" is határozottan izgalmasak voltak, – amit megint csak nagyon szeretek –, így A lázadás hajnalát alig tudtam letenni. Messze sokkal gyorsabban végeztem is vele, mint általában egy Star Wars könyvvel.

A regény első fele pont úgy alakult, mint ahogyan azt vártam, és ahogyan az a filmből is kiderült; Jynt magához vette Saw Gerrera, és együtt teljesítettek különböző küldetéseket. Azonban attól kezdve, hogy a lányt magára hagyják, az embernek fogalma sincs róla, hogy mi várja a következő oldalon. Elég gyorsan követik egymást a fordulatok, és a csavarok, amelyek közepette Jyn igyekszik irányítani a saját életét, és találni magának valamiféle célt is, azonban gyakran előfordul, hogy az események magával sodorják. Rátalál a szerelemre, majd el is veszíti, különböző jótevőket, és ellenségeket szerez, és remekül látszik az, hogy mi hogyan formálja a jellemét, és végül hogy jut el odáig, hogy egyaránt megutálja az apját, a lázadókat, és a Birodalmat is. Jyn számtalanszor válik az események áldozatává, így elég tragikus az élettörténete, és ehhez mérten kifejezetten reális morálja, illetve értékítélete alakul ki. Hajlandó elmenni odáig, hogy embert öljön, és nem próbál minden sarkon hősködni, azonban, ha olyan, szerencsétlenül járt teremtményekkel akad dolga, akiken képes segíteni, és ezzel saját magának sem árt, akkor megteszi amit lehet.

Ami kicsit furcsa volt számomra az az, hogy Jyn milyen gyorsan képes volt meggyűlölni az apját, – persze azért ez nem olyasmi, amin néhány oldal után, ne tudna továbblépni az ember. Viszont amin már jobban felvontam a szemöldökömet, az a lány regény végi belső monológja volt, amikor, azok után, hogy éveken keresztül gyűlölte a Birodalmat, és a Lázadást is, az utóbbiak bázisára megérkezve, elképedve konstatálja, hogy mennyire szervezettek, és elég gyorsan megfeledkezik minden korábbi sérelemről, ami miattuk érte őt, illetve a hosszú évek alatt kialakított, erősen negatív véleményéről, és úgy érzi, hogy hirtelen feltámadt benne a remény. Gondolom az írónő valamiféle pozitív üzenettel szerette volna lezárni a regényt, de számomra ez azért már túlzásnak tűnt.

jyn_and_saw_mission_to_tamsye_prime.jpgSaw Gerrera bemutatása is remek a regényben. Az ember együttérez vele, és sajnálja is, hiszen gyakorlatilag a nyakába szakad ez a kislány, akit őszinte szeretettel igyekszik a lehető legjobban megvédeni, és felnevelni. Ugyanakkor minden amit ő ismer az háború, így nyíltan meg is mondja neki, hogy a harc az egyetlen dolog, amit megtanulhat tőle. Végül pedig a rengeteg közösen töltött idő után, mire már egy apa-lánya kapcsolat is kialakult köztük, semmi mást nem tehet Jyn érdekében, mint, hogy örökre magára hagyja, egy számára teljesen idegen bolygón.

Meg szeretném még említeni, hogy A lázadás hajnalában az átlagos kánon-regényeknél sokkal több kapcsolat, és utalás fedezhető fel, más kánon tartalmakra, ami, ugyan nem feltétlenül szükségszerű, de számomra egy határozottan pozitív kiegészítése a történetnek.

A regény összességében egyáltalán nem a Star Wars univerzum legkiemelkedőbb, vagy legfontosabb eseményeit meséli el, mégis messze elég izgalmas, szórakoztató, és elgondolkodtató ahhoz, hogy megérje elolvasni. Nem is egy vastag könyv, szóval annak, aki van akkora Zsivány Egyes rajongó, mint én, határozottan ajánlanám a beszerzését. Aki pedig nincs annyira jóban a filmmel, (már, ha van egyáltalán ilyen ember), vagy annak idején nem érezte igazán úgy, hogy kötődni tudna a karaktereihez, annak is érdemes lehet megpróbálkoznia A lázadás hajnalával, mert az jó eséllyel alaposan megtámogatná a filmélményét.

A történet (kánon szempontjából) fontosabb eseményeinek spoileres összefoglalója:

jyn-erso-2836x1423-felicity-jones-rogue-one-hd-5586.jpgA történet pontosan ott kezdődik, ahol a Zsivány Egyes elején időt ugrottunk, és pontosan ott végződik, ahol a Zsivány Egyes "jelenbeli" fő cselekményszála elkezdődik; Saw elmegy a fiatal Jynért, és elviszi őt az otthonába, (vagy még inkább a bázisára), ahol elkezdi őt megtanítani mindenre, amit tud. Jyn tehetségesnek bizonyul, mind a közelharcban, mind a lövészetben, de különösen a logikai készségeket igénylő birodalmi kódreplikálásban, és irathamisításban. Saw bázisán gyakran megjelennek más felkelők és lázadók is, és a férfi gyakran indul küldetésekre, (néha elég megkérdőjelezhetőkre is), a Birodalom ellen, amelyekkre,  ahogy egyre idősebb lesz , Jynt is egyre többször magával viszi. Azonban az onderoni férfi elsődleges, titkos célja végig az, hogy rájöjjön mit tervez a Birodalom Galen Ersóval, és a kyber kristályokkal. Elmondja Jynnek, hogy az apja már a Birodalomnak dolgozik a Coruscanton, és soha nem fog visszajönni érte, aminek következtében a lány hamar meggyűlöli Galent.

Az egyik küldetésükön, amikor Jyn nagyjából tizenöt éves, elárulják, és feladják őket a Birodalomnak. Az áruló társuk valószínűleg azt is tudja, hogy Jyn Galen Erso lánya, ezért Sawnak, akármennyire is nehezére esik, a saját érdekében hátra kell hagynia őt. Jyn minden képességét latba kell vesse, hogy el tudjon menekülni a lerombolt bolygóról, amin hagyták, azonban szerencséje lesz, és egy békés, nyugodt világra kerül, egy jóságos asszony, Akshaya jóvoltából. Akshaya befogadja őt, és nagyjából egy teljes évig él nála, mialatt beleszeret a fiába Hadderbe is. Azonban egy nap a bolygón felbukkannak a lázadók, akiket kisvártatva a Birodalom követ, így Jynnék tudják, hogy menekülniük kell. A Five Points rendszert veszik célba, két külön hajóban ülve, azonban mielőtt sikerülne fénysebességre ugraniuk, az űrcsatában valamelyik fél lelövi Akshaya és Hadder kompját, aminek következtében a lány végleg meggyűlöli a lázadást (és persze a Birodalmat) is.

i.jpgJyn a Five Points rendszerbe érve nem tudja, mihez kezdjen, céltalanul és gyászolva tengeti a napjait, mígnem a helyi birodalmi ezredes, aki eladósodott egy kaszinóban, felfigyel rá, és a hamisítási képességeire. Kényszeríti Jynt, hogy hamisítson neki zsetonokat, aminek következtében viszont a kaszinó kapja el őt. A tulajdonos szintén hasznot akar húzni Jyn tudásából, így megegyezik vele abban, hogy elengedi, ha cserébe elkíséri az egyik hajóját egy útjára, és hamisít neki kódokat. Jyn a hajón megtudja, hogy azért kell kódokat replikálnia, mert a rakomány titokban rabszolgákból áll. Nem hajlandó segíteni az emberkereskedőknek, így lefegyverzi őket, majd kiengedi a rabszolgákat a ketreceikből, és rájuk hagyja a hajót, ő maga pedig egy kis komppal távozik.

Az elkövetkező éveiben több különböző munkát vállal el, szerte a galaxisban, (azonban a könyv ezt az időszakot nem részletezi), mígnem egyszer visszatér a Five Points rendszerbe. Ekkor a birodalmiak rátalálnak, és elfogják, majd arra kényszerítik, hogy épüljön be egy lázadó csoportba, és vezesse el őket hozzájuk. Jyn ezt nem szívesen ugyan, de meg is teszi, ám amikor a Birodalom letartóztatja a lázadó sejtet, akkor azzal együtt Jynt is a törvény elé állítják. Elküldik egy munkatáborba, a Wobanira, ahol hat hónapig dolgozik, mígnem néhány lázadó kiszabadítja. A bázisukra érve meglepetten látja, hogy mennyire szervezettek, illetve összeszedettek, és hosszú évek után először, úgy érzi, hogy talán újra képes lesz hinni az ügyükben.

Ide kattintva megtekinthetitek a kánon-regények időrendbeli sorrendjét, illetve a, már feldolgozott könyveket.

A bejegyzés trackback címe:

https://starwarsvilaga.blog.hu/api/trackback/id/tr7414487204

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása