STAR WARS Világa

Pletykák és újdonságok Jon Favreau élőszereplős Star Wars sorozatáról

2018. augusztus 07. - STAR WARS Világa

Az utóbbi napokban kiderült, hogy hány epizódból fog állni az első évad, illetve, talán még az is, hogy kik lesznek a középpontjában.

Kapcsolódó kép

Nemrég megjelent a The New York Times egy, a Disney új streaming szolgáltatásáról szóló cikke, amelyben természetesen szó esett az arra a felületre készülő Jon Favreau-féle élőszereplős Star Wars sorozatról is. A kijelentés szerint az első évad 10 epizódból fog állni, és a költségvetése 100 millió dollárra rúg majd, ami bizony hihetetlenül magas, epizódonkénti tízmilliós büdzsét jelent. Összehasonlításképpen a Trónok harca egy átlagos epizódja hatmillióba kerül, a Breaking Badé háromba, az Agymenőké pedig kettőbe.

A cikk után mindössze egy nappal a Making Star Wars megtoldotta a híreket egy olyan információval, amit állítólag már több különböző forrása is megerősített, ugyanakkor mégis mindenkit arra kért, hogy ezt egyelőre kezeljük csak pletykaként. Az infó pedig nem más, mint, hogy a sorozat a Birodalom bukása utáni Mandalore-i eseményeket fogja bemutatni.

Ezt az is alátámasztani látszik, hogy Favreau annak idején már megismerkedett a Mandalore-i kultúrával: A klónok háborúja című animációs sorozatban ő volt Pre Vizsla szinkronhangja. Amíg a sorozaton dolgozott azt nyilatkozta, hogy alaposan utánanézett a karakterének, illetve a népe kultúrájának, továbbá úgy gondolja, hogy a Mandalore-iak nagyon izgalmas népség. Boba Fettért és az őt övező titokzatosságért is mindig is odavolt. Ezen kívül a "Birodalom bukása utáni"-jelző is adhat némi támasztékot a pletykának, mivel azt már biztosan tudjuk, hogy a sorozat eseményei három évvel A Jedi visszatér után zajlanak majd.

Források: The New York Times, Making Star Wars

A bejegyzés trackback címe:

https://starwarsvilaga.blog.hu/api/trackback/id/tr1614167785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása